Bálint Tamás oldala

ICINKE-PICINKE

Volt a világon egy icinke-picinke kis asszony, annak az icinke-picinke kis asszonynak volt egy icinke-picinke kis tehene; azt az icinke-picinke kis tehenet megfejte egy icinke-picinke kis sajtárba; abból az icinke-picinke kis sajtárból azt az icinke-picinke kis tejet beleszûrte egy icinke-picinke kis szûrõn egy icinke-picinke kis fazékba; azt az icinke-picinke kis fazekat rátette egy icinke-picinke kis padra, befedte egy icinke-picinke kis fedõvel.

Volt annak az icinke-picinke kis asszonynak egy icinke-picinke kis macskája; az az icinke-picinke kis macska odament az icinke-picinke kis fazékhoz, felborította az icinke-picinke kis tejet; ezért nagyon megharagudott az icinke-picinke kis asszony, felkapott egy icinke-picinke kis nyújtófát, úgy megütötte vele azt az icinke-picinke kis macskát, hogy mindjárt fölbukfencezett.

Ha az icinke-picinke kis macska föl nem bukfencezett volna, talán az én icinke-picinke kis mesém is tovább tartott volna.

A KIS KAKAS GYÉMÁNT FÉLKRAJCÁRJA

Volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy kis kakasa. Csak ott keresgél, csak ott kapargál a kis kakas a szemétben, egyszer talál egy gyémánt félkrajcárt. Arra megy a török császár. Meglátja a kis kakasnál a gyémánt félkrajcárt, azt mondja neki:

- Kis kakas, add nekem a gyémánt félkrajcárodat.

- Nem adom biz én, kell a gazdasszonyomnak.

De a török császár erõvel is elvette tõle, hazavitte, betette a kincseskamrájába. A kis kakas megharagudott, felszállott a kerítés tetejére, elkezdett kiabálni:

- Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!

A török császár, csak hogy ne hallja, bement a házba, de akkor meg a kis kakas az ablakába repült, onnan kiabálta:

- Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!

Megharagudott erre a török császár.

- Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, hogy ne kiabáljon, vesd bele a kútba.

A szolgáló megfogta, kútba vetette. De a kis kakas csak elkezdi a kútban:

- Szídd fel, begyem, a sok vizet, szídd fel, begyem, a sok vizet! - Arra a begye mind felszítta a vizet a kútból.

A kis kakas megint felszállott a török császár ablakába.

- Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!

Megint azt mondja erre a török császár a szolgálójának:

- Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd belé az égõ kemencébe.

A szolgáló megint megfogta a kis kakast, s az égõ kemencébe vetette. De a kis kakas megint csak elkezdi:

- Ereszd ki, begyem, a vizet, hadd oltsa el a tüzet! Ereszd ki, begyem, a vizet, hadd oltsa el a tüzet! - Erre a begye mind kieresztette a vizet, eloltotta a tüzet.

Akkor megint csak felszállott az ablakba.

- Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!

Még nagyobb méregbe jött erre a török császár.

- Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd bele a méheskasba, hadd csípjék agyon a darazsak.

A szolgáló belevetette a kis kakast a méheskasba. Ott megint elkezdi a kis kakas:

- Szídd fel, begyem, a darázst; szídd fel, begyem, a darázst!

Arra a begye mind felszítta a darázst. Akkor megint felszállott a török császár ablakába.

- Kukuriku, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!

Már a török császár nem tudta, mit csináljon vele.

- Eredj, te szolgáló, hozd ide azt a kis kakast, hadd tegyem ide a bõ bugyogóm fenekébe.

Megfogja a szolgáló a kis kakast; a török császár beteszi a bõ bugyogója fenekébe.

Akkor a kis kakas megint csak elkezdi:

- Ereszd ki, begyem, a darázst, hadd csípje meg a farát; ereszd ki, begyem, a darázst, hadd csípje meg a farát!

A begye mind kieresztette a darázst, azok jól megcsipkedték a török császár farát. Felugrik erre a török császár.

- Jaj, jaj, a fránya egye meg ezt a kis kakast; vigyétek hamar a kincseskamarába, hadd keresse meg a maga gyémánt félkrajcárját!

Bevitték a kis kakast a kincseskamarába, ott megint elkezdi a maga nótáját:

- Szídd fel, begyem, a sok pénzt, szídd fel, begyem, a sok pénzt!

Erre a begye mind felszítta a török császár három kád pénzét.

A kis kakas hazavitte, odaadta a gazdasszonyának; gazdag asszony lett belõle, máig is él, ha meg nem halt.

A KÓRÓ ÉS A KIS MADÁR

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kis madár. Ez a kis madár egyszer nagyon megunta magát, rászállt egy kóróra.

- Kis kóró, ringass engemet!

- Nem ringatom biz én senki kis madarát!

A kis madár megharagudott, elrepült onnan. Amint ment, mendegélt, talált egy kecskét.

- Kecske, rágd el a kórót!

Kecske nem ment kóró-rágni, a kóró mégse ringatta a kis madarat.

Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy farkast.

- Farkas, edd meg a kecskét!

Farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.

Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy falut.

- Falu, kergesd el a farkast!

Falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.

Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy tüzet.

- Tûz, égesd meg a falut!

Tûz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.

Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy vizet.

- Víz, oltsd el a tüzet!

Víz nem ment tüzet oltani, tûz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.

Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy bikát.

- Bika, idd fel a vizet!

Bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tûz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.

Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy furkót.

- Furkó, üsd agyon a bikát!

Furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tûz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.

Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy férget.

- Féreg, fúrd ki a furkót!

Féreg nem ment furkót fúrni, furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tûz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.

Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy kakast.

- Kakas, kapd fel a férget!

Szalad a kakas, kapja a férget; szalad a féreg, fúrja a furkót; szalad a furkó, üti a bikát; szalad a bika, issza a vizet; szalad a víz, oltja a tüzet; szalad a tûz, égeti a falut; szalad a falu, kergeti a farkast; szalad a farkas, eszi a kecskét; szalad a kecske, rágja a kórót; a kóró bezzeg ringatta a kis madarat.

Ha még akkor se ringatta volna, az én mesém is tovább tartott volna.

HOL VOLTÁL, BÁRÁNYKÁM?

A gazdasszony és a bárány felelget:

- Hol voltál, báránykám?

- Kertek alatt, asszonykám!

- Mit ettél, báránykám?

- Zöld füvecskét, asszonykám!

- Mit ittál, báránykám?

- Friss vizecskét, asszonykám!

- Ki bántott, báránykám?

- Szomszéd fia, asszonykám!

- Ríttál-e, báránykám?

- Ríttam bizony, asszonykám!

- Hogy ríttál, báránykám?

- Me-e, me-e, asszonykám!

A SAJTOT OSZTÓ RÓKA

Mikor a vadászok hintón mentek vadászni, a sajtot elvesztették. A róka és a farkas találta meg. Azt mondja a róka:

- Ketten találtuk meg, úgy illik, hogy igazságosan osztozkodjunk rajta. Ne kapjon az egyik nagyobbat, mint a másik. Majd én kétfelé osztom! - Azután a közepén kezdte kétfelé rágni.

Mikor a túlsó végére ért, látták, hogy nem egyforma nagy.

- Ez nagyobb! - mondta a róka, s lerágott belõle egy darabot. Akkor meg a másik fele volt a nagyobb, abból rágott le egy darabot.

Addig rágta, osztotta kétfelé, hogy semmi sem maradt.

A SZARVASMARHA BESZÉDE

I. változat:

A kis bika, mikor elõször megy ki a gyepre, azt mondja:

- Gulyás, merre van a járás? A járás?

Az öreg bika azt mondja:

- Majd magam is kiballagok!

II. változat:

Mikor kihajtják a bikát, azt mondja:

- Kié ez a faluuu? Kié ez a faluuu?

A tehén ráfeleli:

- Mi-enk! Mi-enk! Mi-enk!

A KUTYA BESZÉDE

Két kutya ha összetalálkozik, az egyik elkezdi:

- Sógorrr! Mért jöttél?

A másik:

- Csontért, csontért!

- Hány fontért?

- Hat fontért! Hat fontért!

Erre összevesznek:

- Terringette! Terringette!

A KACSA BESZÉDE

Mikor éhes, azt mondja:

- Hat hét óta nem ettem! Hat hét óta nem ettem!

Mikor enni kap:

- Bárcsak zsákom volna!

A DISZNÓK ÉS A LUDAK BESZÉDE

Mikor a disznók a csürhérõl mennek haza, s üres vályút találnak, azt mondják a gazdasszonynak:

- Rossz gazdasszony! Rossz gazdasszony!

A ludak meg a disznók körül halkan rámondják:

- Az az az, az az az!

A NYULACSKA HARANGOCSKÁJA

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyulacska. Ennek a nyulacskának volt egy szépen szóló harangocskája. Egyszer a nyulacska elment az erdõ szélére, lefeküdt egy bokor tövébe, és a bokorra felakasztotta a harangocskáját. Reggel, mikor felébredt, a bokrot sehol sem látta, hanem egy nagy fát látott helyette. Felnézett reá, és látta, hogy a harangocskája a fán van. Kérte a fát, hogy adja vissza a harangocskáját, de a fa nem adta vissza.

Ekkor a nyulacska elment a fejszéhez, és kérte, hogy a fát vágja ki, hogy a fa adja vissza a szépen szóló harangocskát. De a fejsze nem vágta ki a fát.

Most a nyulacska elment a köszörûkõhöz, hogy fenje meg a fejszét, hogy a fejsze vágja ki a fát, hogy a fa adja vissza a harangocskát. De a köszörûkõ nem fente meg a fejszét.

Ekkor a nyulacska elment a vízhez, hogy hajtsa a köszörût, hogy a köszörû fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De a víz nem hajtotta a köszörût.

Ekkor a nyulacska elment a bikához, hogy igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörût, a köszörû fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De a bika nem itta meg a vizet.

Ekkor a nyulacska elment az egérhez, hogy csípje meg a bikát, a bika igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörût, a köszörû fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. De az egér nem csípte meg a bikát.

Ekkor a nyulacska elment a macskához, hogy fogja meg az egeret, az egér csípje meg a bikát, a bika igya meg a vizet, a víz hajtsa a köszörût, a köszörû fenje meg a fejszét, a fejsze vágja ki a fát, a fa adja vissza a harangocskát. A macska azt mondta, hogy õ megfogja, de elõbb adjon neki tejecskét.

A nyulacska elment a tehénhez, kért tõle tejecskét.

A tehén azt mondja, hogy õ ad tejecskét, csak vigyen neki füvecskét. A nyulacska elment a kaszáshoz, hogy adjon neki füvecskét.

A kaszás adott is füvecskét, s a nyulacska vitte a tehénnek. A tehén adott neki tejecskét, s a nyulacska vitte a macskának. A macska megfogta az egeret, az egér megcsípte a bikát, a bika megitta a vizet, a víz hajtotta a köszörûkövet, a köszörûkõ megfente a fejszét, a fejsze kivágta a fát, a fa visszaadta a szépen szóló harangocskát.

A nyulacska megörvendett, a szépen szóló harangocskát visszaakasztotta a nyakába, és mindig ott tartotta.

Itt a vége, fuss el véle,

ha nem hiszed, járj végére!

KUTYA-MACSKA BARÁTSÁG

Egyszer a kutyák lakodalmat csaptak. Bodri feltette a sok csontot, sütötte-fõzte, aztán odahítta a Sajót kóstolni. Sajó megkóstolta a galuskát, de nem volt se íze, se bûze, mert nem volt rajta tejföl. Keresi a kutya a tejfölt, de nem volt a háznál. Hamar menjen valaki a boltba!

De ki menjen? A kutya nem hagyhatta ott a fõzést. Meglátja a macskát, küldi a tejfölért. Szalad a macska a boltba tejfölért. Mikor kimérték neki, vitte hazafelé. Éhes volt, hát nyalogatott belõle. Gondolta; úgyse tudják meg. Aztán ment tovább. Megint gondolt egyet; megint nyalogatott. Alig maradt az edényben. Már közel volt a kutyákhoz, szégyellte magát, hogy ilyen kevés tejfölt visz, hát a megmaradt tejfölt is megette.

A kutyák futottak eléje, már nagyon várták.

- Hozza a macska a tejfölt!

A macska azt hazudta, hogy nem adott a boltos tejfölt. De az agár meglátta a macska tejfölös bajuszát.

- Hazudik a macska, megette a tejfölünket!

Nekimentek a macskának, a macska meg felszaladt a fára, onnan dörmicélt a kutyákra. Mikor látták, hogy a macska bizony nem nagyon kívánkozik le a fáról, bementek a házba, és tejfel nélkül ették meg a galuskát.

Azóta nem nézhet a kutya a macskára.

A FARKASTANYA

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperencián is túl, volt egy tojás. Ez a tojás megindult világra. Görgött, görgött, egyszer elõtalált egy rucát. Azt kérdi tõle a ruca:

- Hova mégy, tojás koma?

- Megyek világgá.

- Én is megyek, menjünk együtt.

Mennek, mendegélnek, elõtalálnak egy kakast.

- Hova mentek, ruca koma?

- Megyünk világgá.

- Én is megyek, menjünk együtt.

Megint mennek, mendegélnek, elõtalálnak egy varrótût.

- Hova mentek, kakas koma?

- Megyünk világgá.

- Én is megyek, menjünk együtt.

Megint mennek, mendegélnek, elõtalálnak egy rákot.

- Hova mentek, tû koma?

- Megyünk világgá.

- Én is megyek, menjünk együtt.

Megint mennek, mendegélnek, elõtalálnak egy lovat, végre pedig egy ökröt.

Mentek aztán, mendegéltek, egyszer rájuk esteledett. Ott volt egy kis ház, abba bementek. Ki-ki lefeküdt a maga helyére. A tojás belefeküdt a tüzes hamuba. A ruca meg a kakas felültek a kandalló tetejére. A rák belemászott egy dézsa vízbe. A tû a törülközõbe szúródott belé. A ló lefeküdt a ház közepébe, az ökör meg a pitvarba.

Egyszer jön ám haza a tizenkét farkas, akiké a kis ház volt. A legöregebb már messzirõl elkezdett kiabálni:

- Phü-phü, de idegen szagot érzek, ki mer bemenni?!

Volt köztük egy hányaveti, az azt mondta, hogy õ bemegy, ha ezer ördög van is odabent, nem fél õ semmitõl.

Be is ment. Hogy az övék volt a ház, egészen tudta a dörgést, mi hol áll. Legelõször is a kandalló tetején kereste a gyújtófát, hogy majd mécset gyújt, de a kakas meg a ruca elkezdtek lármázni; akkor belenyúlt a hamuba, hogy majd parazsat keres, de a tojás elpukkant; szaladt a dézsához mosakodni, ott meg a rák csípte meg ollójával; azután szaladt a törülközõhöz, ott meg a tû szúrta meg; nagy ijedten a ház közepére ugrik, ott a ló rúgja oldalba; amint szaladt kifelé, az ökör is nekiesett, felkapta a szarvára, az udvar közepére lökte.

Erre elkezdett ordítani, mint a fába esett féreg; szaladt a többi farkashoz.

- Jaj, fussunk, fussunk! Égszakadás, földindulás! Valamennyi ördög mind odabent van!

Nyúlok a hamuba,

meglõnek puskával.

Szaladok dézsához,

megvágnak ollóval.

Kapkodok kendõhöz,

banya szúr tûjével.

Futok ajtó mellé,

kilöknek lapáttal.

Szaladok pitvarba,

vesznek vasvillára!

Egy kiált: Hep-hep-hep!

Más ordít: Add feljebb!

Akkor nagyot estem,

bezzeg jaj volt nekem!

Akkor nekiindultak, még most is szaladnak, ha meg nem álltak.

A KISMALAC ÉS A FARKASOK

Volt a világon egy kismalac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdõ közepén.

Egyszer, amint ebben a kis házban fõzögetett magában, odamegy egy nagy ordas farkas, beszól az ajtón:

- Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom.

- Nem eresztlek biz én, mert megeszel.

- Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam.

A kismalac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tûzhöz.

Kicsi idõ múlva megint megszólalt a farkas:

- Ugyan, kedves malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.

A kismalac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis idõ múlva megint beszólt:

- Kedves malackám, ereszd be a két elsõ lábam is.

A kismalac beeresztette a két elsõ lábát is; de a farkasnak az se volt elég, megint megszólalt:

- Édes-kedves kis malackám, eressz be már egészen, majd meglásd, egy ujjal se nyúlok hozzád.

Erre a kismalac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, hogy amint a farkas jön háttal befelé, egyenesen abba menjen be. Azzal beeresztette.

A farkas csakugyan a zsákba farolt be.

A kismalac se volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta a tûzrõl a nagy fazék forró vizet, leforrázta vele a farkast, azután hirtelen felmászott egy nagy fára.

A farkas egy darabig ordított, mert égette a forró víz, azután addig hányta-vetette magát, míg utoljára kioldózott a zsák szája. Kibújt belõle, szaladt egyenesen segítséget hozni. Vissza is jött nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a kismalacot. Addig-addig keresték, míg valamelyik csakugyan meglátta a fa tetején. Odamentek a fa alá, elkezdtek tanakodni, hogy mitévõk legyenek. Mi módon fogják meg a kismalacot? Mert egyik se tudott a fára felmászni.

Nagy sokára azt határozták, hogy egymás hátára állnak mindannyian, úgy aztán a legfelsõ majd csak eléri.

El is kezdtek egymás hátára felmászni. A kopasz maradt legalul, mert félt feljebb menni. Így hát a többi mind az õ hátán volt.

Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlenegy hibázott. Az az egy is elkezdett már mászni.

Akkor a kismalac hirtelen elkiáltotta magát:

- Forró vizet a kopasznak!

A kopasz megijedt, kiugrott a többi alól; a sok farkas mind lepotyogott; kinek lába, kinek nyaka tört ki, a kopasz meg úgy elszaladt, hogy sohase látták többet.

A kismalac szépen leszállt a fáról, hazament, többet felé se mertek menni a háza tájékának a farkasok.

EGYSZER VOLT EGY EMBER...

Egyszer volt egy ember,

szakálla volt kender,

bikfa tarisznyája,

égerfa csizmája.

Közel volt a tenger,

beleesett fejjel,

kiapadt a tenger,

kimászott az ember.

ELSZÖKÖTT A KEMENCE...

Elszökött a kemence,

teli pogácsával,

utána ment a bíró,

üres tarisznyával.

Befutott a kemence,

feneketlen tóba,

utána ment a bíró,

ott is van azóta.

HALLGATÓ MESE

Mikor több gyermek játszik, kettõ közülük így beszél:

- Gyere velem!

- Hova?

- Kemencébe.

- Hol a kemence?

- Víz elvitte.

- Hol a víz?

- Ökör megitta.

- Hol az ökör?

- Kölesbe.

- Hol a köles?

- Madár megette.

- Hol a madár?

- Ágon, csögön, bogon, aki egyet szól, mindjárt hazakergetjük!

Erre mindnyájan hallgatnak, míg valamelyik megfeledkezik magáról, s megszólal. Azt nagy lármával hazakergetik.

A FÜRJEK PALATTYOLÁSA

A fürjek így palattyolnak a vetésben tavasszal:

A hím:

Pitypalatty,

pitypalatty,

pitypalatty.

A nõstény kérdi a hímet hívó szavára:

Mit keressz?

Mit keressz?

Mit keressz?

Feleli a hím reá:

Hat lovat,

hat lovat,

hat lovat.

Kérdi a nõstény újból:

Micsodást?

Micsodást?

Micsodást?

Feleli rá a hím:

Szürkést,

szürkést,

szürkést!

A VADGALAMB BESZÉDE

Kata, süss kukut (tojást),

nekem kettõt,

neked hármat,

kisgyerekeknek semmit.

A SÁRGARIGÓ BESZÉDE

Cseresnye, meggy, dió,

mogyoró, de jó!

CSALIMESE

(Mikor a gyerekek nagyon ráesnek valakire, hogy meséljen, s annak éppen kedve van tréfálni velük, efféle mesékkel csalja meg a kezdettõl kíváncsivá tett és sokat váró gyerekeket.)

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, a Szent-Gellért hegyén innen volt, volt is, nem is, de csak mégis meg kellett annak lenni, volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy tojása. Ezt a tojást felvitte egy hegyre, meg legördítette... A hegyre felvitte meg legördítette... a hegyre felvitte meg legördítette... a hegyre felvitte meg legördítette...